A FENG-SHUI LÉNYEGE
 
 
"Aki ismeri a szeretet titkát, az úgy találja,"
"hogy maga a világ egyetemes szeretettel teli."
(Srí Ramana Maharsi)
 
Aki hosszabb-rövidebb idő óta foglalkozik a feng-shuival bizonyára elgondolkozott már azon, hogy miért is működik. Ez a kérdés engem is foglalkoztatott, mert úgy éreztem, hogy a tudásomnak pont a középpontja hiányzik amiatt, hogy nem "látom" a lényeget. Megismertem egyre több részletet ebből a "mandalából", amit feng-shuinak nevezhetünk, de a középpont hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen számomra a kép. Nem akartam megelégedni azzal, hogy eredete a múlt homályába vész, és hogy ki tudja már, hogy ennek a több ezer éves hagyománynak mi az ősi magja. Mindenképpen érteni akartam, de egyik könyvben sem volt ezzel kapcsolatban semmilyen támpont és bárkitől kérdeztem is meg, senki sem mondta el.

2004. tavaszán volt egy álmom, amiből mindent megértettem végre.

Álmomban láttam egy házat, amely alaprajza négyzet alakú volt, és egy galaxis örvénylett benne. Ez a galaxis egy színes fraktál alak volt, és gyönyörűen sziporkázva forgott körbe-körbe a házban.



Néztem ezt a "házat" de nem értettem, hogy mit lehet így kezdeni vele és ezt kérdeztem: "Hogyan lehet ebben lakni, ha ez a galaxis van benne?" A kérdésemre mintegy válaszul a fraktál kezdett megváltozni, átalakulni, és csiga alakú fal "épült" a házban, majd megjelentek a szobák is. A szobák olyanok voltak, mint a cellák, nyolc volt belőlük, pontosan annyi, mint ahány bagua oldal van.



Ha megnézzük a képet láthatjuk, hogy ez egy olyan ház, ahol a chi a "Segítőkész emberek" oldalon lép be a házba. Minden egyes bagua oldalra egy helyiség esik.



A ház tovább változott, végül egy olyan lakás lett belőle, amelynek a közepén egy kerek télikert alakult ki. Ide besütött föntről a nap. Az utolsó képen látható, hogy nagyon is lakható egy olyan ház, amelynek a közepén egy galaxis örvénylik.

Az álomból világossá válik, hogy a ház, vagy lakás, amelyben élünk a makrokozmosz egy kicsinyített másának tekinthető, nevezhetjük mikrokozmosznak. A házunkban örvénylő "galaxis" a kozmikus energia, a chi, aminek a szabad áramlását igyekszünk biztosítani a feng-shui segítségével. A feng-shui nem tesz mást, mint ennek az áramlásnak a zavartalanságát , akadálymentességét és kiegyensúlyozott mozgását teremti meg. A harmónia, ami a chi zavartalan áramlásával létrejön az otthonunkban tulajdonképpen a kozmikus isteni rend megnyilvánulása. Ez a külső rend pedig bennünk is "rendet" fog teremteni. A feng-shui ilyen módon nem szól másról, mint a saját belső harmóniánk megteremtéséről. Ami kint van, az van bent is. "Ami fent van, az van lent is."

Remélem a példa alapján mindenkinek sikerült megértenie a feng-shui lényegét. Aki még jobban meg szeretné érteni, vagy "látni" akarja, az hunyja be a szemét és "nézze meg", hogy a saját otthonában hogyan áramlik az isteni rend szivárványszínű örvénye. Ha nevet akarunk adni ennek a "galaxisnak" nevezhetjük mindent átható szeretetnek.

CÍMLAP